Az Arc de Triomphe (közismert magyar nevén a Diadalív) híres párizsi emlékmű, Franciaország fővárosának egyik legismertebb látnivalója, amely I. Napóleon és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végpontján, a Charles de Gaulle (korábban Étoile) téren.

Története
1806. február 16-án I. Napóleon császár rendeletet adott ki, amelyben egy, a Grande Armée dicsőségét hirdető diadalív megépítéséről intézkedett. Ezt a grandiózus emlékművet Párizs egyik meghatározó jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésének szánták (vö. Arc de Triomphe du Carrousel). Az építészek, Jean-Arnaud Raymond és Jean François Chalgrin Titus római császár hasonló emlékművéről mintázták Napóleon diadalívét, amely azonban még javában épült a császár bukásakor. A munkálatok csak 30 év múltán, Orléans-i Lajos Fülöp uralkodása alatt, 1836-ban fejeződtek be. Az eltelt zűrzavaros időszakban legalább hat alkalommal változtattak megjelenésének tervein és a célján. Végül Adolphe Thiers, a júliusi monarchia államtanácsának elnöke avatta fel, mint a forradalmi és császári francia hadsereg győzelmeinek emlékművét.

Az Arc de Triomphe-on számos felirat látható, amelyek részint a napóleoni csaták mintegy 174 helyszínének – köztük Győrnek is Raab néven – részint a korszak összesen 660 tábornokainak állítanak emléket a császár végakaratának megfelelően. Az utolsó feliratok 1895-ben kerültek az épületre, többek között mivel a tizenhatos csoportokban felvésett nevek kiválogatása számos sérelmet váltott ki bizonyos „elfeledett” katonatisztek családjai körében.

Katonaszervezetek nyomására a Panthéon helyett 1921-ben az építmény alatt készült el az „Ismeretlen katona sírja”, amelyet 1923 óta folyton égő emlékmécses ékesít. Emellett a gigantikus ív alatt több bronz emléktáblát is elhelyeztek, így például egy Elzász és Lotaringia 1918-as visszatérését ünneplő plakettet, vagy Charles de Gaulle 1940. július 10-én elmondott híres beszédét, illetve megemlékezéseket a 20. század francia háborúiról.

Azóta a Diadalív számos ünnepélyes eseménynek adott otthont: 1840-ben Napóleon hamvait először ide szállították, 1885-ben Victor Hugónak itt adták meg a végtisztességet, 1919-ben az antant ünnepelte itt győzelmét az I. világháborúban, majd 1944-ben Párizs felszabadulása alkalmából parádéztak itt a franciák. A francia nemzeti érzés egyik szimbólumaként mind a mai napig kulcsszerepe van számos nemzeti ünnepnapon, így május 8-án és november 11-én. Július 14-én innen indul a Concorde tér felé a hadsereg felvonulása.

Szerkezete és felépítése
A Diadalív meglehetősen egyszerű szerkezetű, egykapus diadalív, amely a Champs-Élysées-hez és az avenue Grande Armée-hez illeszkedve szélesebbik oldalain kelet-nyugati irányban nyitott. A kisebbik oldalakon alacsonyabb kapuívek nyílnak észak-déli irányban, az avenue Kléber és avenue Wagram tengelyre illeszkedve.

Az Arc de Triomphe korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. A hatalmas monstrum mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen a föld alatt fekszenek. Az alapanyagául szolgáló követ Île-de-France kerületben, Château Landon régiójában bányászták.

Szobrok
Az Arc de Triomphe szobrokkal való díszítésére a felavató Thiers adott utasítást még belügyminiszterként, 1833-ban, és három év alatt mind el is készült. Az alkotók között ifjú tehetségek és már befutott, nagy művészek egyaránt szerepeltek.

A nagyobbik kapukat szegélyező négy pilléren, a belső feliratok magasságában egy-egy nagy, allegorikus szoborcsoport található. A Champs-Élysées felől nézve jobb kéz felé látható leghíresebbjük, a köznyelvben La Marseillaise-nek nevezett Az önkéntesek indulása 1792-ben, François Rude domborműve. Bal oldali szomszédja Jean-Pierre Cortot munkája, a babérkoszorús császárt ábrázoló Napóleon diadala. A túloldalon Antoine Étex munkái, az Ellenállás (a Grande Armée sugárút felől nézve jobbra) és a Béke láthatóak.

A már említett szobrok felett, a nagykapuk félköríve két oldalán és a kis ívek felett egy hat táblából álló relief-sor fut végig, amelyek az Abu Kir-i ütközetet, François Séverin Marceau tábornok temetését, a jemappes-i győzelmet, az Arcola-hídi átkelést, Alexandria bevételét és az austerlitzi csatát mutatják be. A kis ívek csegelyeiben a négy fegyvernem (gyalogság, lovasság, tengerészgyalogosok, tüzérség) jelképei láthatóak, míg a nagyéban az Elismertek, James Pradier munkái.

A kapuívek felett folyamatos, két méter magas fríz fut végig, amely a forradalom illusztris alakjait, katonáit és a hazatérést mutatja be az itáliai és egyiptomi hadjáratról.

Tetőtér és a panoráma a Diadalíven
A Diadalív teteje a Champs-Élysées felőli pillérekben levő csigalépcsőkön keresztül látogatható, és csodálatos panorámát kínál a nevéhez hűen csillag alakú Étoile térre és boulevard-jaira, így a Champs-Élysées-re, illetve a Défense negyedre, ahol ultramodern párja, a Grande Arche látható. Az eligazodásban két emelvény segít, ahol az ívről látható látványosságokat tüntetik fel.

A tető és az ív teteje közti térben hatalmas galériát hoztak létre, ahol egy 1937 óta látható, Franciaország és a Diadalív történetével kapcsolatos fénykép- és metszetgyűjtemény tekinthető meg, illetve az emlékmű és az I. világháború halottai emlékének 1919. július 13-án tartott virrasztására állított katafalk gipszmakettje látható. Az ún. pálmák termében, ahol régebben az I. világháború során elesettek emlékére készített bronzpálmákat mutattak be, időszaki kiállításokat szoktak berendezni.